Azoknak, akik ezen az Anyák Napján is a meddőséggel harcolnak
- Korényi Zsófia
- 2020.05.02.
Sokan vannak olyanok, akiknek az Anyák Napja ilyen-olyan okból kifolyólag ünnep helyett egy fájdalmas időszak. Ezzel kapcsolatban fordítottam le Nektek Dr. Jamie Long 2017-es cikkét, melyben saját érzéseit osztja meg.
Nem vagy egyedül
Boldog Anyák Napját az összes anyukának és anyafigurának! Ez a cikk semmiképpen sem szándékozik elvenni a jól megérdemelt ünneplés, vagy a büszkeség lehetőségét. Emellett azonban az az igazság, hogy ez a nap nagyon nehéz azok számára, akik gyásszal, veszteséggel, vagy/és meddőséggel küzdenek nap, mint nap.
Sokaknak bizony az Anyák Napja egy fájdalmas emlékeztető arra, aminek túlságosan hamar vége lett, vagy arra, amik sosem voltak.
Jópáran átmentek azon az elképzelhetetlen fájdalmon, hogy elvesztették a gyermeküket. Sokan már nem köszönthetik az édesanyjukat, és örök hiány marad a szívükben, hogy nem tölthetnek egy napot vele, vagy nem hívhatják már fel telefonon. Másoknak nagyon is terhes ez a „kötelező ünnepléssel” járó nap.
Az ő édesanyjuk elbukott szülőként, rossz, esetleg egyenesen bántalmazó volt. És természetesen ott vannak azok is, akik mindent bevetve, pénzt, időt és energiát nem sajnálva küzdenek azért, hogy szülőkké válhassanak, de egyelőre nem élhették át azt a csodás pillanatot, amikor a kisgyermekük azt suttogja „Szeretlek Anya!”. Magam is ebbe az utolsó kategóriába tartozom.
Már öt éve annak, hogy meddővé nyilvánítottak. A diagnózis („korai petefészek kimerülés”) minden képzeletet felülmúlóan lesújtott és 8 hónappal azután érkezett, hogy elkezdtünk próbálkozni a családalapítással. A hír, hogy elhasználódott minden petesejtem még azelőtt, hogy életet adhattam volna egy gyermeknek, a legmeghökkentőbb és a leginkább szívfacsaró pillanata volt az életemnek. Amikor ismerősök, távoli rokonok és idegenek arról kérdeztek, hogy mikor szeretnénk gyermeket, egy vállrántásnál bővebb választ nem tudtam kicsikarni magamból.
Össze voltam törve.
Szégyelltem magam.
Irigy voltam. Nagyon. Irigy voltam arra a csodára, ami abból ered, hogy megtapasztalhatod a szülés csodáját, majd azután ott van egy gyermek, aki nemcsak a kicsinyített másod, de az a személy, akit az egész világon a legjobban szeretsz. Irigy voltam a hűtőre kilógatott kézzel készített rajzokra. Irigy voltam a hangra, ahogy az aprócska lábak izgatottan topognak a karácsonyfa körül.
Értelmetlennek tűnt az életem.
A terméketlenségemet – ami valami olyasmi, ami felett nincs kontrollom – egyéni, személyes kudarcnak éltem meg. Az agyam tele lett különféle kritikus, magamnak címzett gondolatokkal és bírálatokkal. Amikor támogatásért fordultam a környezetem felé, ilyen és ehhez hasonló ígéretekkel traktáltak, melyektől még rosszabbul éreztem magam:
„Meg fog történni, csak ne görcsölj rá!”
„Figyeld meg, amint örökbefogadsz egyet, teherbe esel!”
Végezetül már inkább nem is beszéltem senkivel a problémámról, csak győzködtem magam, hogy lépjek túl rajta. Visszanézve azt gondolom, hogy azért nem is kerestem támogatást, mert a saját helyzetemet még azokénál is reménytelenebbnek éreztem, akikről tudtam, hogy szintén meddőséggel küzdenek. Ha őszinte akarok lenni, sokan közülük ténylegesen terhesek is lettek időközben. Ez persze még inkább magányossá tett és elhúzta a csendes szenvedésemet. Az Anyák Napja tehát minden alkalommal az ürességnek, a szomorúságnak, és az általános elveszettség érzésének egész éves csúcspontját jelentette.
Percről-percre, napról-napra lassacskán megtanultam – amit talán szívem mélyén mindig is tudtam -, hogy ez nem az én hibám, és nem vagyok egyedül.
Hogyan élem túl az Anyák Napját (5 év meddőség után)
Négy meddő Anyák Napja után tanultam egyet s mást a megküzdésről. Ma már tisztán látom, hogy az önostorozás és az örökké a fejemben lévő ítélkezés csak mélyítette a kétségbeesésemet, és ez – egy részében minimum – a magammal való könyörületesség teljes hiányának volt köszönhető. Pedig ez a tulajdonság (ami igazából a magunkkal szembeni kedvességet és empátiát jelenti) számos kutatás alapján az egyik legfontosabb képesség a pszichés jóllét szempontjából.
Biztosan mindannyian okot szolgáltatunk arra, hogy időről-időre kemények legyünk magunkkal. Azonban sose mernék senkivel úgy beszélni, ahogy azt időnként magammal teszem. De akkor miért vagyunk meglepődve azon, hogy a saját magunkkal szembeni megbocsátás teljes hiánya miatt egyre rosszabbul érezzük magunkat?
A megbocsátás MINDIG olyan helyekre juttat el minket, ahova a kíméletlenség sose fog tudni.
A diagnózisom óta már értem, hogy miért mondják, hogy a meddőség nagyon el tud szigetelni. Számomra úgy tűnik, hogy minden ismerősöm terhes lett. DE TÉNYLEG. Akárhova fordulok minden egyfajta emlékeztető az anyaság örömeire: reklámok, szórólapok, dalok, vagy akár csak az, hogy elhajtok egy babakocsit toló anyuka mellett.
Egy olyan napon, ami az édesanyák ünnepléséről szól – amikor még a vasárnapi misén a gyülekezetben is felállítják az édesanyákat, hogy megtapsolják őket – az érzelmek olyan borzalmasan elborítanak minket, mintha a 15.emeletről 1000 darab használt pelenka zuhanna a fejünkre. Nehéz nem megfulladni benne. De ahhoz, hogy túléljünk meg kell tanulni kezelni ezeket az érzelmeket, fel kell ismernünk mikor szűkül be a látókörünk. Nagyon is könnyű azonosulni velük, felismerheted onnan, hogy olyan mintha levegőért kapkodnál. Hetekig. Hónapokig. Évekig. Meg kell találni a középutat, hogy meg tudjuk élni az érzelmeket, amikhez jogunk van, de ne kicsinyítsük le magunkat egy áldozati szerepbe. Ennél többek vagyunk.
Ahogy a kutató, Dr. Kristin Neff írja:
„A magunkkal szembeni könyörületesség része az is, hogy felismerjük, hogy a szenvedésünk és a személyes hiányosságunk valami olyasmi, ami egy globális jelenség – valami, amin mindnyájan keresztül megyünk, és nem olyasmi, ami csakis ’velem’ történik meg.”
Ugyan minden nyolcadik párnak gondjai vannak azzal, hogy a nő teherbe essen/terhes is maradjon, mégis úgy tűnik, mintha a meddőség ritka lenne. Minél inkább tabunak számít a terméketlenség, annál magányosabbnak érzi magát a nő a szenvedésében.
Számtalan jószándékú ember tett kísérletet arra, hogy mérsékelje a szenvedésemet azzal, hogy megoldásokat ajánlott a problémámra. Természetesen én addigra már fájdalmasan sokszor átpörgettem a fejemben a szóba jövő lehetőségeinket. Úgy éreztem senki nem érzi igazán, min megyek keresztül, semmilyen bátorító szó nem tudta összegyűjteni az összetört darabjaimat, így elszigetelődtem és magamra vettem egy maszkot. Hazugság és hiba volt, mert idővel megértettem:
A szenvedés az élet része, szenvedni annyi, mint embernek lenni. Semelyikünk nem kivétel a szabály alól. Mindannyian húzhatjuk a rövidebbet, és mindannyian elválaszthatatlanul egy nagy egész, az emberiség részei vagyunk.
Ahogy a pszichológus és író, Dr. Sue Johnson írja:
„Annak az eszméje, hogy egyedül is végig tudjuk csinálni ellentmond a természetnek. Ahogy ez az állatoknál is van, nekünk is szükségünk van kötelékekre a túléléshez.. egymás támaszaiként élünk a nagyvilágban.”
Előző évben Anyák Napján kaptam egy üzenetet a sógornőmtől. Ő éppen akkoriban lett a nem-keresek-senkit-a-meddőség-óta testvériség legújabb besorozott személye. Az üzenete nagylelkű, meleg és átható volt.
Azt írta, hogy rám gondol, és hogy nem vagyok egyedül. Ez a pár sor nagyon sokat jelentett nekem és felnyitotta a szememet. A sógornőm üzenete emlékeztetett, hogy nem muszáj mindent egyedül végigcsinálnom. Igazából sose kellett.
Szóval, ha Neked is fáj az Anyák Napja, ne félj azokhoz fordulni, akikre számíthatsz. Ha pedig ismersz valakit, akinek tudod, hogy ez egy igen nehéz nap, lépj vele kapcsolatba és tudasd vele, hogy gondolsz rá. Talán ez kissé enyhíti azt az űrt, amit az a kártya, csokor virág, vagy közös késői reggeli hiánya hagy maga után, amit idén sem kapnak meg a gyermekeiktől, vagy idén sem adhatnak oda senkinek.
Pár tanács azoknak, akik ezen az Anyák Napján is meddőséggel harcolnak:
- 1. Ismerd fel – és ne hagyd figyelmen kívül – az érzéseidet. Ezek az emóciók teljesen helyénvalóak és érthetőek, de nem fognak megölni (csak megpróbálnak).
- 2. Gyakorold a megerősítő, megbocsátó szavak használatát magaddal szemben.
- 3. Engedd meg magadnak, hogy ezen a napon (is) segítsen a megküzdésben egy olyan program, ami jólesik. Menj el fürdőzni, vagy töltsd a napot bárhol azokkal, akiket szeretsz. (...)
- 4. De a legeslegfontosabb, akármit is csinálsz Anyák Napján, kérlek emlékezz rá, hogy nem vagy egyedül.
Cikk fordítva, eredeti: Dr. Jamie Long, 2017)